Hegesztő üzem légtechnikai fejlesztéséhez kérték fel cégünket tanácsadónak. A probléma összetettsége és a helyszíni adottságok igazi kihívás elé állítottak minket, de az együttműködés és pontos kivizsgálás után megtaláltuk az optimális megoldást.

Feladat

Ennek az autóipari beszállítónak több csarnokában is hegesztő robotok dolgoztak és ezen üzemegységekben megfelelő munkakörülményeket szerettek volna biztosítani a dolgozók egészségének megőrzéséért és a szakképzett munkaerő megtartása érdekében.

A megvalósítandó célok között szerepelt, hogy a porterhelést lecsökkentsék a munkavédelmi határérték alá, de ezen felül szerettek volna javítani a téli-nyári hőmérsékleten, légtechnikán is valamint zárt állapotban tartani az ajtókat úgy, hogy minden évszakban elviselhetők legyenek a körülmények.

Bizonyos időszakokban nem lehetett látni az üzemcsarnok másik végét a hegesztési füstből adódó porszennyezés miatt. A működő porelszívás ellenére a por benn ragadt az épületben és a belső hőmérséklet nyáron annyira magas volt, hogy állandóan szüneteket kellett adni az embereknek, ami jelentős kieséssel járt a termelésben.

Megoldás

Elég sok porelszívással foglalkozó céget megkérdeztek, köztünk minket is és a cégek többsége új és plusz berendezéseket ajánlott a cél eléréséhez és tulajdonképpen minket is ezért hívtak meg, hogy adjunk egy pár berendezésre árat. Mi azt javasoltuk, hogy először vizsgáljuk meg a rendszert kompletten. Mi nem vagyunk egyetlen gyártónak sem elkötelezve. A DAAL GROUP minden körülmények között a korrekt műszaki megoldások és az egyenes kommunikáció híve. Ennek fényében elvégeztük a kivizsgálást és ténylegesen segítő, a gyakorlatban is működő javaslatot tettünk. Pontosan tudtuk, hogy egy ilyen fejlesztés nagyon nagy költséget jelent és biztosan nem lesz rá büdzsé, ha rögtön a legkomplexebb megoldást adjuk. A legtöbb esetben érdemes elősre egy kisebbet lépni és megnézni a jótékony hatását és utána tovább fejleszetni. Ezért adtunk egy 4 lépésből álló megoldási javaslatot.

Ajánlati Prezentáció 2 HU
A légtechnikai fejlesztés menete
a következőképpen nézett ki:

  • A légegyensúlyt mindenképpen első lépésben kell helyreállítani, mert a meglévő porleválasztók tulajdonképpen nem tudtak már mit szívni zárt ajtóknál a légutánpótlás hiánya miatt. Ezáltal nő az elszívás hatékonysága, mert a meglévő porleválasztók el tudják érni a tervezett elszívási légmennyiséget. A hőmérsékleti problémák is javulni fognak, de erre nem ez a lépés a végleges megoldás.
  • Ha az 1. lépés még mindig nem érte el teljesen a célt, akkor az elszívási pontokat is felül kell vizsgálni az üzemben, mert látható volt, hogy a kialakításuk nem a legideálisabb. Ez javítani tud a hegesztési füst (ami lényegében por) elkapási hatékonyságán, s ennek köszönhetően tisztulni fog a tér.
  • Ha a 2. lépés sem éri el a kívánt hatást, csak akkor ruháznánk be egy új porleválasztóba.
  • Amennyiben a hőmérsékleti problémák továbbra is fennállnak , akkor kell kiépíteni egy hűtési rendszert, de akkor is csak zónákra bontva, hogy ott hűtsünk csak, ahol az operátor éppen dolgozik.

Már az 1. lépés megtételével is hatalmas előnyökre tudunk szert tenni, mert:

  • Nőtt a meglévő porleválasztók hatékonysága, ezáltal csökkentve a porkoncentrációt.
  • Folyamatosan friss levegővel pótoljuk és hígítjuk a benti levegőt.
  • Részben kezeltük a téli-nyári belső hőmérsékletet.
  • Zárni lehet a kapukat télen-nyáron.
  • Túlnyomást biztosítunk az épületben, hogy a kinti — esetleg szennyezett — levegő ne tudjon beáramolni.

Ajánlati Prezentáció 1 HUA megoldási menet lépésekre bontása segít elosztani a költségeket és lehetőséget ad az egyes megoldások eredményeink a kiértékelésre is. Továbbá következtethetünk a következő lépés beruházásainak szükségszerűségére, mennyiségére. Így a vállalat nem terheli meg az adott évi büdzséjét, ráadásul a beruházást akár évekre el tudja osztani ezen lépések mentén, feltéve, ha egyáltalán szükséges mind a négy lépés.